Vasárnap reggel - színe az orgonavirágé, illata a borotvahabé, íze a tejeskávéé.
Vasárnap dél - színe a borostyáné, illata a gyertyáé, íze a húslevesé.
Vasárnap este: színe az ébenfekete, illata a frissen mosott ágyneműé, íze a süteményé.
Egy hete kerültem erre a kincses szelence-szigetre. Mivel az itteni munkám miatt a göttingeni Erasmusos rutinhoz képest jóval korábban kell kelnem, nem volt más választásom: át kellett vennem a szigetlakók életritmusát. Eleinte furcsa volt, de mostanra már belejöttem és egyre jobban tetszik. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy ez Göttingenben nem lesz fenntartható - épp ezért igyekszem addig kihasználni, amíg itt vagyok. A napirendem (minden nap, a hétvégéket is beleértve) a következő:
7.00: kelés. Fél nyolctól nyolcig reggeli, aztán délig munka. Fél egykor ebéd (mindkettőt: az ebédet és a reggelit is a panzióban kapom, ahol dolgozom). Délután szabad vagyok, azt csinálhatok, amihez csak kedvem van. Bele szokott férni a strandolás vagy egy gyönyörködős-fényképezős lelkületű séta, egy kis olvasgatás, blogírás és hasonlók. Este hét-nyolc körül vacsora, tízig zuhany, fogmosás és ágyba kerülés. Aztán olvasgatás, gondolatrendezés, satöbbi - tizenegykor általában már alszom. Tekintve, hogy a nap itt mostanában csak tízkor megy le, még világosban fekszem le.
Vajon mikor csinálhattam ez így utoljára? Talán a gimnázium első osztályában… annak már lassan tíz éve!
Az újból biztatóra forduló időjárás miatt a mai délutánra tervezett wattsétám és hajóroncs keresésem kicsit hosszúra nyúlt: egy majdnem ötórás kirándulás lett belőle. Tanulság: a Google Maps bizonyos szigetek esetén használhatatlan, mivel a partvonaluk apálykor teljesen máshogy néz ki, mint dagálykor. A hajóroncs miatt apálykor kellett mennem, így jóval nagyobb területet jártam be az előre saccoltnál. A túra egyébként megérte a rászánt időt: készítettem egy rakás képet, a fényképezőt sikerült teljes feltöltöttségről a nullára lemeríteni. Ma már nem állok neki válogatni, de holnap este felrakok pár jobban sikerült fotót.
Pietà
1588: a spanyol Nagy Armada pusztulása - ki tudja, miért, kitörölhetetlenül bevésődött az emlékezetembe. Spiekeroogon az a legenda járja, hogy a vihar után a flotta egyik zászlóshajója a brit szigetről menekülve elvétette a haza vezető utat. Délkeletre tévedt, és végül a sziget melletti homokpadon feneklett meg. A szigetlakók (akik között akkoriban kalózok is akadtak szép számmal) miután eltemették a halott spanyolokat, átkutatták a hetekig süllyedő roncsot és mentették, ami menthető volt. Többek között ezt a fából készült Pietàt is, ami ma is megtalálható az Alte Inselkirchében.
A legendát igazolja az a dokumentált tény is, miszerint Spiekeroog a századfordulón egy láda 16. századi spanyol aranypénzt, vérteket és sisakokat adományozott a Hannoveri Történeti Múzeumnak.
Sanddorn!!!
Vagyis homoktövis. Otthon, a Múzeum körúti Lé-Bárban fedeztem fel évekkel ezelőtt homoktövislé (koncentrátum) formájában. Vagy harminc fajta jótékony hatása ismert, többek között gátolja a rák kialakulását, C-vitamin bomba és lenyomja a magas vérnyomást is. Nem kell belőle sok, naponta 2cl bőven elég. Annyira keserű, maró a folyadék, hogy azonnal egy nagy pohár vizet kell inni rá. Élénkít, jobban mint egy kávé, egy tea és egy Red Bull együttesen. A hatása szép lassan múlik el, a kávéval és az energiaitalokkal ellentétben nem vág földhöz pár óra pörgés után. Rákaptam, főleg a vizsgáim tájékán, de nagyon drága volt.
Mit gondoljátok, hol termesztik? Hát persze, hogy a fríz szigeteken :) Spiekeroogon a szigetlakók monopóliuma, hogy a szabadon termő bogyókból tetszés szerint tegyenek el saját használatra. Igazi tömegtermelés a szomszédos szigeten, Langeoogon folyik. S hogy mit készítenek belőle? Lekvárt, snapszot, likőrt, cukrot, grogot, mustárt és szirupot. A helyi kisboltban valamivel olcsóbb, mint otthon Budapesten.
A helyzetet kihasználva be is vásároltam: egyelőre a lekvárt és a szirupot próbálom ki - ez utóbbi almalével hígítva kitűnő.
Egy esős délutánt nagyon fel tud dobni egy kis rádiózás.
Ezesetben irány a Teestübchen és az Alte Inselkirche. Nem fogsz ki rajtam, rossz idő!
Illusztráció a tegnapi posthoz: íme Spiekeroog és a watt tengerészeti térképe. A komp Neuharlingersielig közlekedik. Látjátok a keskeny utakat?
Fókalesen
A sziget egyik látványossága a közelben húzódó “fókapad”. A wattok jellemzője, hogy tele vannak dagálykor eltűnő, apálykor újra előbukkanó homokpadokkal. Spiekeroogra ezért például csak egy bólyákkal körbebástyázott, mesterségesen mélyített tengeri ösvényen úszhat be a hajó a szárazföldről, különben megfeneklik. A környező szigetek felé is vezetnek ösvények, ezek egyikén indultunk el tegnap fókanézőbe. Sajnos a sekély víz miatt nem mehettünk túl közel a homokpadhoz, de fókát azt így is láttunk bőven. Állítólag néha Spiekeroog északkeleti nyúlványára is kifekszenek - feltett szándékom, hogy közelről is lekapok egyet.
Tegnap délután a fürdés utáni napozás közben kicsit elbóbiskoltam. Táskák csattanására, nyugágyak kattanására és gyereksírásra ébredtem. A strand akár egy hangyaboly. Az emberek sietősen pakoltak és magukra kapkodva ruháikat, futólépésben indultak a falu irányába. Felkeltem, körülnéztem és rögtön megértettem, miért.
A nyílt tengerről 16 32:9-es felbontásban egy óriási tejfehér felhő suhant felénk, méghozzá rohamtempóban. Az úszómesterek sípolva, vészharangot kongatva hajtották ki a fürdőzőket a vízből. Két percbe sem telt, a fergeteg megérkezett. A nap eltűnt és mindent tompa, szürke köd vett körül. Seperc alatt összekaptam magam én is és a hosszú emberkígyóhoz csatlakozva indultam haza.
A dűnékhez érve valami csodálatos látványban volt részünk. Mintha egy magashegység gerincén álltunk volna: halkan zizegve áramlott fölfelé a hideg gőz a partról be a dűnék közé. Füstölt a tenger. Ott helyben megfogadtam, hogy ezentúl MINDIG lesz nálam fényképező.